Aki megszelídítette a tárogatót – Kiss Gy. Lászlóval beszélgettünk
2018. november 15. írta: Óbudai Társaskör

Aki megszelídítette a tárogatót – Kiss Gy. Lászlóval beszélgettünk

Három éve kopogtatott be először a Kiskorona utca ajtaján Kiss Gy. László, hogy szívesen adna koncertet a Társaskörben, rajongott hangszerén, a tárogatón. Azóta folyamatosan készíti műsorait, sőt már egy évre előre látja, hogy mikor milyen programmal áll ki az óbudai közönség elé. Legközelebb, november 23-án kortárs zeneművekből válogat, köztük több ősbemutatóval. A Hiányzó gyöngyszemek című estjén keresztmetszetet hallhatunk a tárogatóra komponált szólótól a versenyműig, a művész korszakos kortárszenei koncertre készül.

nov23.jpg

 

A tárogató minden arcát bemutatják novemberi koncertjükön, ahol több ősbemutatóra is sor kerül. Hogyan készül fel az estére?

Mindig nehéz elkezdeni egy nagy műsort. Hónapokat készülök az előadásaimra, és ahogy megy az idő, egyre jobban érzem a súlyát egy ilyen koncertnek. Szerintem korszakos kortárszenei koncerttel készülünk, de azért a kortárs szóval óvatosan bánnék. Ezek a művek, amellett, hogy komoly művészi értékkel mérhető kompozíciók, rendkívül élvezetesek is, igazi gyöngyszemek.

Ezért találta ki ezt a címet, hogy Hiányzó gyöngyszemek?

Igen, mert ha nincsenek előadva, akkor hiányoznak. Ott a helyük bármelyik repertoárban. Komolyan mondom, hogy Balassa Sándor Dum dum nélkül című cimbalomkettősénél szebb kamarazenét el sem tudok képzelni!

Ebben a műsorban is olyan darabokat ad elő, amelyeket kifejezetten Önnek írtak, és tárogatóra?

Tulajdonképpen a létező tárogatórepertoár szinte teljes egészében nekem készült, miután én voltam az, aki 20-25 éve a klasszikus műfajba behoztam a hangszert. Egyelőre nincs nagy tolongás a klasszikus tárogatózásért. Az új darabok is szinte mindig az én közreműködésemmel születnek meg.

Milyen módszerrel dolgoznak együtt a zeneszerzőkkel?

Hollós Máténak megemlítettem egyszer, hogy írjon nekem egy szólódarabot, amivel azt hiszem, hogy beültettem a bogarat a fülébe. Átbeszéltük a hangszer lehetőségeit, hangterjedelmét, korlátait és akkor írta meg a 33 pávát. Nagyon kényes darab, a hangszer legrejtettebb nehézségeit is előhozza, sikerült lemezre venni, koncerten is játszottam többször, de tényleg nagyon meg kellett dolgoznom vele. Ő is érezte, hogy olyan, mintha egy klarinét darabot írt volna tárogatóra. Aztán egyre jobban megértette a hangszert, és tavaly ősszel arra kértem, hogy írjon a mostani koncertre egy vonószenekari darabot tárogatóra. Tavasz felé már ki is alakult bennem, hogy valami románc-féle legyen, hiszen nagyon szép lírikus, hajlékony dolgokat tud írni. Megint egy kicsit feltüzeltem, hogy írjon. Így született meg a Románc, amiben az utolsó hangig minden a lehető legjobb regiszterét használja és a legszebb hangszíneit hozza ki a hangszernek. Elmentem hozzá, összeültünk, elvittem a hangszert és megfújtam bizonyos regiszterekben, magasságokban, megmutattam, hogy hol, milyen karaktert és színeket tud adni. A Dubrovay Lászlóval is ugyanez volt a szóló darabnál, és utána már megkérdezés nélkül megírt egy vonósnégyes-tárogató kvintettet. A kvintetthez olyan fogásokat kellett kitalálnom, amik egyáltalán nincsenek rajta a hangszeren, hogy el tudjam játszani.

Tóth Armand nagyon régen egy kőszegi zenei táborban keresett meg, hogy érdekelné a hangszer. Azt hiszem én hoztam fel, hogy mi lenne, ha hárfa-tárogatóra írna, így jött a Négy Pindaros-i ének, amiben az archaikus görög-hellén korszak zenéjének a hangulatát fogta meg. Pár évre rá megírta a Trisztán Partitát, ami szerintem a tárogatóra írt szólódarabok igazi ikonikus darabja lett, senki nem kerülheti meg, ha valaha is ezzel a repertoárral akar foglalkozni.  Nagyon szép négytételes mű, ez lesz a nyitószám. Az Örmény rapszódia 2 cimbalom és tárogatóra ez után készült, az ősbemutatóját tartjuk a koncerten.  

Majdnem mindegyik szerzővel hasonló baráti viszonyt ápolok, beleértve Balassa Sándort is, aki nálam jóval idősebb. Könczei Árpád talán a legtermékenyebb alkotója a tárogató irodalomnak. Ő az erdélyi néptáncból, népzenéből jött, a táncházmozgalom egyik elindítója, nagyszerű zeneszerző és borzasztóan érzi a tárogatót. Mutatós, virtuóz, ugyanakkor érzékeny dolgokat is komponál, a szólótól, a duótól, a kvintettig, mindenféle művet adtunk már elő tőle, és most az Impressziók igazán kedvemre való, komoly versenymű lett, szintén ősbemutató lesz. Előadjuk a népi hangszertrióra megírt Székely ördöngösét is, amit korábban már lemezre vettünk és sokszor játszottunk is, most a zenekari változata fog elhangozni, másodjára.

Ezek szerint már egy évre előre el kellett indítani a folyamatot, hogy most ez az előadás megszülethessen.

Olyannyira, hogy már most van jövő decemberre kitűzött esténk a Társaskörben, és már most a fülemben van félig-meddig annak a koncertnek az anyaga. Jövő márciusban lesz egy farsangi műsorunk, ahol klarinétozni fogok, nem tárogatózni, és lesz jódli parádé is a végén.

Első ránézésre nagyon hasonlít egymásra a klarinét és a tárogató, hogyan írná le a különbséget közöttük, hangterjedelemben, hangszínben?

A pici kis fuvóka részt leszámítva semmi köze a tárogatónak a klarinéthoz. A tárogató egy-az egyben oboa fogásrendszerű, Schunda Vencel József a feltalálója azt mondta róla, hogy a modern tárogató magába ötvözi az oboa, a fagott és a klarinét hangzását. Tehát ez egy összetett hangú hangszer, amiben bizonyos regiszterek oboásan szólnak, mélyebben, van ahol az angolkürtre hasonlítható, én nagyon sokszor hallom benne a fuvola hangszínvilágát is, ugyanakkor bele tudom csempészni egy kicsit a szaxofon hangzását is. Fújástechnika kérdése. Jó hangszert kell találni, jó fúvókát kell csináltatni és sokat kell rajta gyakorolni. Egyébként alig két és fél oktáv a tárogató hangterjedelme, a klarinéton meg ki lehet fújni négy oktávot. A tárogató talán technikailag kevésbé briliáns, de hogyha bizonyos hangregiszterekben, jó fekvésekben használjuk, ugyanolyan virtuózan lehet rajta játszani, mint a klarinéton. A tárogató megmaradt a 130 évvel ezelőtti állapotában, pontosan úgy néz ki, viszonylag kevés billentyűvel, az én hangszerem is régi, 110 éves. Ugyanakkor 100 év alatt rárakódott egy sztereotip hangzás, ami nem is hasonlít arra, amit én csinálok. Balassa tanár úr úgy mondta, hogy megszelídítettem a tárogatót. Kiművelt, kulturált hangú hangszer, ahogy én játszom rajta.

Úgy tűnik, hogy nehezebb hangszer, mint az ismert fúvósok.

Így van. Több problémával küszködök, amíg gyakorlok, mert ezeket a szép kompozíciókat tisztán kell játszani. Amikor már kiállok a színpadra, nem szokták észrevenni, de bizony nagyon sokszor kell csúszkálni, ugrálni az ujjaimmal, hogy elérjem azt a billentyűt, amire szükség van. Az intonációja sem olyan stabil, mint mondjuk a kiforrott szaxofoné, vagy a klarinété például, ezért nagyon sokat kell szájjal dogozni, nagyon figyelni kell, hogy hol, melyik regiszterben kell egy kicsit igazítani a hangokat, mert nem szól olyan tisztán. Vannak hiányosságai, viszont kárpótol ez a hihetetlen hangszínbőség. Kónikus felépítésű, összetett hangú hangszer, inkább a szoprán szaxofon érzetéhez hasonló, játékban is, méretben is.

Mitől vált ennyire a tárogató rabjává?

A hangjától. A hangszíneitől. Amikor önfeledten, nyugodtan játszom rajta, többnyire a népi műfajban, játszatom ezeket a szép Maros-menti lassúkat például, vagy a dunántúli keserveseket, olyan érzés, mintha énekelne az ember. Az a legvarázslatosabb benne, hogy az éneklés érzetét teljes mértékben átveszi, csak meg van hosszabbítva egy csővel az énekhang. Ezt egyetlenegy más fúvós hangszernél sem érzékeltem. Úgy lehet kantilénázni rajta, mint egy trubadúr, vagy egy tenorista.

Gyürke Kata

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonakulturaban.blog.hu/api/trackback/id/tr9214374365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.