„Imádom, hogy együtt lehetek a közönséggel” – Interjú Szalai Krisztával
2019. május 14. írta: Óbudai Társaskör

„Imádom, hogy együtt lehetek a közönséggel” – Interjú Szalai Krisztával

Cseh sör, cseh zene, Karel Gott dalai és Martina Formanova önéletrajzi könyve, az Illatos fehérneműk hajtogatója elevenedik meg a PÁB-Színház felolvasószínházi előadásában május 26-án, a Társaskörben. Szalai Kriszta mesélt szenvedélyéről, a színházcsinálásról, és azt is elárulta, hogy miért akart pincérnő lenni.

dsc_0063.JPG 

A legyező című előadásotokkal indítottátok el a színházat a Társaskörben 1990-ben. Hogyan emlékszel a kezdeti időkre?

Az első társulatommal, a Komédi Franc ez?-el játszottuk A legyezőt, Goldoni komédiáját 1989 őszén, Óbudán a Fő téren, amit élőben felvett a televízió. Szegvári Kati hozott össze Merényi Judittal, a Társaskör akkori vezetőjével, aki a műsor után felajánlotta, hogy nézzek be a Kiskorona utcába, hátha tudunk ott is játszani. Eljöttem, körbementem az udvaron, láttam, hogy kicsike és van két nagy fa a közepén, de kiderült az is, hogy hátul gyönyörűen át lehet öltözni több szerepre is. Megtaláltam a legmegfelelőbb kis udvarkát A legyezőnek!

Sokan nem értették akkoriban, hogy mindenféle hatalom nélkül belefogunk a színházcsinálásba. Hiszen rendező nélkül dolgoztunk, mi magunk írtuk és rendeztük az előadásainkat, a jelmezeket otthonról szedtük össze vagy az anyukánktól, turkáltunk a bolhapiacon, mindent mi díszítettünk. A következő nyáron már így jöttünk a Társaskörbe nyári szabadtéri színházat csinálni, és 7 évig volt együtt a csapatunk. Az udvar ideális volt, mintha ott zajlott volna a darabbeli élet, mindenkinek megvolt a „lakása”, ahonnan elő tudtunk jönni, gyorsöltöztünk is, gyakorlatilag belaktuk a teret. A Társaskör azóta az életem részévé vált, ide én hazajövök. Emlékszem, A legyező próbái alatt gyakorlatilag átadták nekünk a házat, itt voltunk reggel 10-től este 10-ig, valódi nagy családként éltünk itt. Valószínűleg ezt érezte a közönség is.

Az elmúlt években a PÁB-Színházzal zenés felolvasószínházi előadásokat tartotok. Hogy jött ez életetekbe?

Úgy kezdődött, hogy kocsmákba vittünk Hrabal-esteket, én voltam a pincérnő, felszolgáltam a sört, sőt ételt is. Harsányi Mária „Pihe” tudott erről és hívott minket, hogy tartsunk cseh esteket. Három éve Hrabalt dramatizáltam, tavaly Jiří Menzel könyvét, és nyáron már Karel Gott 80-ik születésnapja került szóba. Így került hozzám Martina Formanova könyve, az Illatos fehérneműk hajtogatója, amiben megírta Karel Gottal való kapcsolatát, lelki gyötrődését. Tíz évig volt a barátnője, feleségül szeretett volna menni hozzá és családot alapítani, és amikor nem sikerült, kétségbeesetten disszidált Amerikába. Ott ismerte meg Milos Formant és lett később a felesége. 

Mindig zenével egészítitek ki ezeket az előadásokat. Most is lesz Karel Gott szám?

A Karnevál az elmaradhatatlan. A történet keretjátéka mindig arról szól, hogy jön három zenész a falubeli kocsmába, Cserna Antal, Gémes Antos és Lux Ádám, én vagyok a pincér, felszolgálok és őket is sörrel várom. Valójában azért jönnek, hogy beszélgessenek, de a kocsmában zenélni kell, cseh dalokat és cseh feldolgozásokat is játszanak.

9p2a2888.jpg

Hrabalhoz és Menzelhez képest, most női szemszögből íródott a történet. Hogyan dolgozzátok fel?

Valóban, az eddigi anyagokban is volt jóadag férfisovinizmus. Úgy találtam ki a három férfit, hogy „érződjön a szaguk”, hogy nincs nő a közelükben, legfeljebb az anyukájuk. Azt találtam ki, hogy Martina az osztálytársam volt, boldog vagyok, hogy megjelent a könyve, a fiúk meg szidják, karrieristának tartják, leszólják őt, hiszen egy nő nem lehet jó, főleg nem, ha Karel Gott szeretője volt. A történetek mégis közelítik őket Martinához, és az empátiához. Van, aki megérti majd, és van, akit kíváncsivá tesz.

Martina Formanova azóta jónevű amerikai írónő lett.

Már a nyolcadik könyvénél tart! Színpadi adaptációt készítettem a könyvéből, kiválasztottam azokat a fontos történeteket, amivel átlátható az a lelki folyamat, amit megélt. Nagyon izgalmas nő, imádtam, faltam a könyvét. Mindig az írás érdekelte, újságíróként kezdett, aztán modell volt és énekelt is, végül forgatókönyvírást tanult, amit Amerikában fejezett be. Így ismerkedett meg Formannal is.

Mi a kifejezetten cseh ezekben az estekben, előadásokban?

Szerintem Martina könyve nem is annyira cseh. Érzem benne a ’70-es éveket, látom benne magamat, ő is lakótelepi gyerek volt, ahogy én is, visszaköszönnek az osztálytársaim életei, a szegénység, a semmiből feltörekvő vágy, amikor sokszor ennivaló sincs. Ugyanaz a jól ismert kelet-európaiság. A disszidálása is érdekelt, ahogy leírja hol tudta meghúzni magát, hogy dolgozhasson Amerikában. Menzel sokkal inkább cseh, mégis ugyanazokat mondta el, amit mi itt Magyarországon is el tudtunk volna mondani. Például ugyanazt játszotta, mint mi otthon, levette a televízió hangját és az arcokról találta ki, hogy hazudnak-e, vagy nem.

És valóban sört szolgálsz fel az érkező közönségnek?

Igen, néznek is! És tudják, hogy már a kocsmában vannak. Aztán jönnek a zenészek, kicsit csehes ruhákban, dumálnak, aztán zenélni hívom őket és kezdődik az este. Imádom, hogy együtt lehetek a közönséggel, ezért is akartam pincérnő lenni. Mindig ez izgatott, hogy a közönség is része legyen a játéknak, oldódjanak fel, és a színpad ne válasszon el bennünket egymástól. Családias légkörre vágyom, a színházon keresztül is ezt akarom megvalósítani.

És olyan még nem volt, hogy a Társaskör rezidens zenekaraival készítettetek előadást?

Még nem. De milyen jó ötlet!

Gyürke Kata

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonakulturaban.blog.hu/api/trackback/id/tr9214826328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.