Hommage à Verne Gyula - Öveges professzor szellemében folytatódik Dr. Jeszenszky Sándor technikatörténész és Horváth Anikó zongoraművész technikatörténeti szalonja az Óbudai Társaskörben, október 19-én.
Dr. Jeszenszky Sándor
Anikó, Ön kislány kora óta kötődik a Társaskörhöz. Hogy kezdődött?
Horváth Anikó: Óbudán laktam, ide jártam zeneiskolába. 15-16 éves lehettem, amikor Till Ottó, aki csodálatos zenepedagógus volt, becsengetett a Pacsirtamező utcai lakásunkba egy Bach-kottával, hogy jöjjek az Óbudai Kamarazenekarba. És jöttem. Zongorán kezdtem aztán csembalóművész lettem, ide kötődik a műfaj, a hangszer, a zene szeretete. Az a gyönyörű, hogy az egykori tagok közül máig sokan játszanak a Társaskörben, és engem is hívnak néha. Nagyon jó emberi kapcsolatok maradtak meg ebből az időből, és nemcsak a házat, de a mindenkori vezetését is szeretem. Sokat játszottam itt, egy csembalóversenyben zsűriztem, az alapítványom is tartott koncerteket. Aztán egy kicsit visszapártoltam a zongorához, a mostani szalonunkban is zongorázni fogok.
Milyen érdekes, hogy szintén ide, a Társaskörhöz kötődik az önök találkozása is.
Dr. Jeszenszky Sándor: Itt valamit tudnak rólunk! Mondjuk azt, hogy Óbudához, alig kétszáz méterre innen. Ott lakott atyai jóbarátom és tanítómesterem, Horváth Árpád, kitűnő technikatörténész, Anikó édesapja. Én villamosmérnök vagyok, és magánszorgalomból technikatörténész. Mindig érdekelt, honnan indult el a szakmám, kik voltak azok, akik kifejlesztették arra a pontra, ahol ma tartunk, és ami nélkül nem tudnánk megélni, a villanyvilágítástól a mobiltelefonig. Tíz éves koromban a kedvenc olvasmányom Horváth Árpád Jedlik Ányosról írt életrajza volt.
Szóval itt Óbudán hetente összejöttünk Horváth Árpádnál, akinek hatalmas könyvtára volt olyan ritkaságokkal, amiket akkoriban itthon be sem lehetett volna szerezni. Délutánonként ott nyüzsögtek körülöttünk az unokák, és amikor értük jött Anikó, összeismerkedtünk. Zenekedvelő emberként aztán sokat jártam a koncertjeire.
HA: És pont hat éve annak, hogy Pihe küldött nekem két koncertmeghívót, mert nem tudta Sanyi címét. A baráti, jóismerősi viszonyból akkor született meg egy időskori szép kapcsolat.
Noha az első technikatörténeti szalon tíz éve volt édesapja, Horváth Árpád 100 éves születésnapjára emlékezve.
JS: Mint jó ismerős természetesen belekerültem annak a szervezésébe. Akkor jutottunk el ahhoz a gondolathoz, hogy itt nem csak egyszerűen technikatörténetről van szó, hanem arról, hogy a technika a kultúra része. Egyébként, nem mi találtuk fel a tudományos előadásokat, hiszen erre épült anno az Uránia, úgy hívták, hogy tudományos színház.
HA: Sándor volt a vezetője a budapesti Elektrotechnikai Múzeumnak a Kazinczy utcában. Óriási fájdalmunk, hogy a múzeum gyakorlatilag nem működik ma már.
JS: Meg kell említenem Öveges professzort is, akivel kisdiák korom óta kapcsolatban voltam. Nála az volt a lényeg, hogy egyszerű eszközökkel az alapfogalmakat érthetően meg lehessen világítani. Ez volt a múzeumunk alapkoncepciója is, és így hozzuk létre a szalonjainkat is itt, a Társaskörben. A kultúra egységére törekszünk, a műsorban technika, tudomány, zene és irodalom kapcsolódik össze. Az én fő területem természetesen a tudomány, Öveges professzor szellemét úgy képviselem, hogy ha beszélek valamiről, valamilyen működő dolognak mindenképpen lennie kell az asztalon, ami szikrázik, robban, forog, világít, valami érdekes dolgot művel. Most egy olyan kísérletet is bemutatok, amit még ő sem ismert.
Milyen technikai érdekességekre számíthatunk?
JS: Nyilvánvalóan Verne műveivel kapcsolatos dolgokat hozok, olyanokat, amelyek az ő korában újdonságot jelentettek. A villanylámpától kezdve a víz alatt működő villanylámpán át a búvárfelszerelésig sok minden lesz. Vernét az első science fiction írónak tartjuk, de nem csak annak. A műveiben rengeteg földrajzi, néprajzi és egyéb tudományos ismeret található. Ha róla beszélünk, az első magyar tudományos-fantasztikus írót is meg kell említenünk: Jókai Mórt. Hiszen, milyen előadást tart a Fekete Gyémántokban Berend Iván, vagy már A jövő század regényében előbukkan az a kérdés, ami majd harminc évvel később Vernénél is. Nevezetesen, hogy mi fogja meghódítani a levegőt: a léggömb, vagy pedig a levegőnél nehezebb motoros repülőgép. Egyébként Verne Albatrosza egy olyan helikopter volt, aminek az elvét végül is Kármán Tódornak köszönhetjük.
Elek Szilvia és Horváth Anikó
Hogyan választják ki az est zenei anyagát?
HA: Párhuzamosan gondolkodunk Sanyi terveivel, de mindig ketten lépünk fel Elek Szilvia zongoraművésszel, akivel most is négykezesezni fogunk. Ez a műfaj nagyon kedves a számomra, nyolc éven keresztül aktívan és sokat koncerteztünk így, most már kicsit kevesebbet, de ha szereplésről van szó, akkor mindig együtt beszéljük meg a programot. Sok francia szerzőt választottunk a szalonba, bár ilyenkor elsősorban az úgynevezett programzenék jönnek szóba, amelyek „ábrázolnak” valamit. Az évek során volt már gőzgép, elektromos szikrák, perpetuum mobile, egyet elárulhatok, hogy most lesznek vademberek. Megpróbáljuk a zenét harmonikusan egyeztetni a szöveggel és az irodalmi szemelvényekkel, néha még egy picit beszélünk is róluk.
JS: Szép emlékeket ébreszt bennem a nagyterem is, ami sokoldalú felhasználást tesz lehetővé, erre az előadásra megint átrendezzük egy kicsit. Mert a hagyományos hangversenyterem mellett, tudományos előadóteremmé is alakítható, az első asztalon különböző csodaszerekkel.
Mécs Károly és Dr. Jeszenszky Sándor
Irodalomról eddig még keveset árultak el, bár gondolom, Vernétől van mit válogatni.
JS: Most nagyon kényelmes helyzetben vagyunk, csak ügyesen kellett válogatni, mert Verne életművéből nagyon sok technikai vonatkozású részlet jött elő. De a vers sem maradhat ki! Megdolgoztatjuk Mécs Károly művész urat is, aki a kezdetek óta velünk tart. Már nem egyszer asszisztált is a fizikai kísérleteknél!
Gyürke Kata