Új év, hagyomány szerint
2019. december 27. írta: Óbudai Társaskör

Új év, hagyomány szerint

Januári programok az Óbudai Társaskörben

img_20180301_174129.jpg

Hagyomány, hogy Pezsgős újévi koncerttel és közös koccintással kezdődik az esztendő az Óbudai Társaskörben. A Kék Duna Koncert-Szalonzenekar fülbemászó melódiákkal, örökzöld slágerekkel lép színpadra. A nagy sikerre való tekintettel ezt az évet is dupla előadással indítjuk.
Ha már mulatság, derűs évindító koncertre várja a forró jazz, a régi melódiák szerelmeseit a Hot Jazz Band. A zenekar 2020-ban ünnepli 35 éves fennállását, első újévi koncertjükön a munkásságuk legnépszerűbb dalaiból válogatnak. 

Új év, új produkció a Társaskör repertoárján: Dés László Dalok egy zongorával című estje, ami azért is különleges, mert ez a művész első önálló estje. Januárban két alkalommal is hallhatják majd dalait és azok történetét.
Az Anima Musicae Kamarazenekar B. A. C. H. című sorozatának harmadik részében C hangnemben íródott zeneműveket adnak elő. Az esten közreműködik Dinyés Soma csembalóművész, Farkas Simon fiúszoprán és Kai Frömbgen oboaművész, akit 2019 nyarán már hallhatta a közönség a Társaskör kertjében.
Folytatódik Bősze Ádám Nagy zenészek, nagy szerelmek előadássorozata is, második alkalommal Mendelssohn szerelmi életét ismerhetik meg.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar sorozatai is szerepelnek a januári repertoárban: a Hang-varázskastély következő délelőttjén a gyerekek ízelítőt kapnak különböző korok táncmuzsikájából. A zenekar Társas-játék sorozatában a társas muzsikálás különböző formációit mutatják be, énekes szólisták, kórusok, zongora és a kamarazenekar, együtt és külön is szerepel majd a színpadon. 

A hónap különlegessége Dobozy Borbála csembalóművész koncertje, műsorában ritkán vagy soha nem hallható 17-18. századi cseh mesterektől is válogat. A koncertet megelőzi egy csembalókurzus, ami új inspiráció, impulzus lehet a növendékek számára. 

Idén lenne 90 éves Chet Baker, születésnapja után pár nappal kedvenc dalaival emlékezünk a Mintha szárnyam lenne című esten a trombitás-énekes művészre Kovács Ferenc Öcsivel, Kovács Sára Diznával, Ülkei Dáviddal, Rátonyi Róberttel, Gayer Ferenccel, Weszely Jánossal és Zipernovszky Kornél bevezetőjével. 

A magyar kultúra napján a Nemzeti Színház produkcióját, Tóth Auguszta Mezei Máriáról szóló önálló estjét láthatják színpadunkon. A Hoztam valamit a hegyekből című előadás zenével, humorral, iróniával mutatja be Mezei Mária pályáját. Az est zenei szerkesztője és zongorán közreműködik: Szilassy Nelly. 

Az Óbudai Társaskör Galériában január 8-án nyílik új tárlat, Balogh Viktória képzőművész Hagyomány szerint című kiállítása, ami megtekinthető február 2-ig hétfő kivételével naponta.


Kása Andrea

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonakulturaban.blog.hu/api/trackback/id/tr3915367836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.