„Hazahozom őt újból” – Interjú Petrovics Eszterrel
2020. február 04. írta: Óbudai Társaskör

„Hazahozom őt újból” – Interjú Petrovics Eszterrel

90 éves lenne Petrovics Emil 

Szeretett művekkel és beszélgetésekkel emlékezünk a 90 évvel ezelőtt született Petrovics Emilre február 9-én, 18 órakor a Társaskörben. Életének meghatározó szereplői, művészek, pályatársak, és barátok segítenek felidézni alakját - minderről Petrovics Eszterrel, a zeneszerző lányával beszélgettünk.

febr9.jpg

„Mindig ott lebeg a remekművek halk tisztelete, és a zseniknek kijáró áhítatos megilletődöttség” – írta édesapád a Társaskör közönségéről sok évvel ezelőtt. Mennyire volt az életetek része ez a hely?

Központi helyet foglalt el az életünkben a Társaskör, ifjúságomtól kezdve jártam ide én is – vele. Gyakran jöttünk kettesben, de itt mindig kibővült a duónk, hiszen ismerősökkel, barátokkal találkoztunk és a Társaskör vezetése is családi kötelékké erősödött a számunkra. Merényi Judittal, a Társaskör korábbi igazgatónőjével mind a mai napig szoros kapcsolatban vagyok.
Szóval sok szép estét töltöttünk itt, a zene és a művészet kincses szigetén. Egyedülálló az intimitásával, bájával, szépségével, elhelyezkedésével, hangulatával, és nem véletlen, hogy itt rendezem meg a 90. születésnapot. Hazahozom őt újból, egy kicsit eljön közénk a mennyországból, hogy együtt legyünk mindazokkal, akik szerették és mi is együtt legyünk vele.

A műsor programja is megkapó, egy-egy Petrovics Emil-szerzemény közé a számára fontos szerzők műveiből válogattál.

Hangsúlyoznám, hogy nem a kedvenc darabjait állítottuk össze, hiszen nagyon leegyszerűsített lenne kimondani, hogy kedvenc. Inkább egyfajta érintettséget jelez a program, azt, hogy milyen szerzőket szeretett. Ezen belül, hogy milyen művek szólalnak meg, már inkább koncertszerkesztési elv kérdése, mintsem, hogy mely darabok álltak hozzá közel. Azt nem is tudnám pontosan megmondani. A program összeállításában nagyon nagy segítségemre volt Csemiczky Miklós zeneszerző, édesapám volt növendéke.
A zenei anyag közé olyan beszélgetéseket szerkesztettünk be, amelyek arra hivatottak, hogy egy kicsit megidézzük őt, olyan hölgyekkel, akik fontos szakmai és baráti kapcsolatot ápoltak vele. Merényi Judit az Óbudai Társaskör volt igazgatója, Bátori Éva operaénekes és Tallér Zsófia zeneszerző más és más aspektusból mesél majd róla és én magam is mondok néhány szót arról, hogy milyen is volt az élet egy ilyen odaadó apa mellett. Emellett a kétkötetes memoár kötetéből is elhangzanak majd részletek, Kertész Péter színművész felolvasásában.

Szerinted melyik művészeti ág inspirálta a legjobban édesapádat?

Nagyon erős az irodalmi érintettsége. Fiatal korában két egyetemre is jelentkezett egyszerre, az Eötvös Collegium magyar-francia szakra fel is vették, de sajnálatos módon néhány hét múlva megszüntették a Collegiumot. Így „maradt” a zeneszerzés a számára. Tehát az irodalom mindig jelen volt az életében, ami erősen meghatározta nem csak az érdeklődését, de a zeneszerzői munkásságát is, hiszen nagyon fontos a vokális anyag az életműben, amihez nélkülözhetetlen a szépirodalom, a leírt szöveg szeretete.
Csehovtól Shakespeare-ig, Mikes Kelementől Ovidiusig fel lehet vonultatni a világirodalmat, amit feldolgozott és természetesen a magyar költőket se hagyjuk ki, Nemes Nagy Ágnest például. De ugyanúgy megejtette Fellini – akit teljes joggal költőnek tartott – vagy Turner felhői és ködös világa. Egyszóval igazi polihisztor volt, akitől mindent lehetett kérdezni, és aki mindenre tudta a választ is - és azt hiszem, jó válaszokat adott. Ami nemcsak tárgyi tudást feltételezett, hanem olyan szellemiséget is hordozott, ami követendő volt.

Hogyan lehetséges az, hogy édesapád életébe ennyi minden belefért? Talán te tudhatod erre a választ.

Ez örök rejtély, én is nagyon sokat gondolkodtam rajta! Amióta az eszemet tudom és érzékelem a világot, folyamatos munkálkodásban volt. Számomra is nagyon érdekes, hogy a szerzői énje mellett – amihez csend, elmélyülés, nyugalom, koncentráció, sőt magány kell – rengeteg közéleti tevékenységre is jutott ideje.

Beleértve a tanítást is.

Azt is. És itt voltam neki én, az egyszem lánya, és sosem szenvedtem hiányt az odafigyelésben, sőt, mindig úgy éreztem, hogy csak rám figyel. Való igaz, hogy nagyon ügyesen beosztotta az idejét, szakaszokra osztotta az évet. A nyár mindig Szigligetet, a pihenést, a feltöltődést jelentette számára és a komponálást. Mindeközben nagyon racionális ember volt, aki pontosan tudta, hogy mikor, mit, hogyan kell tennie. Fogta a gyeplőt, vitte az életét, de az én életemet is, és sokakét.
Hadd idézzem meg Felföldi Anikót, a nagyszerű zenés színésznőt, aki most távozott el közülünk, és akit nagyon szerettem. Szoros kapcsolatban voltunk, a szüleim közeli barátja és kollégája volt. Nyáron meglátogattam őt Zamárdiban és szóba került az, ahogyan ők élték az életüket.
Reggel a színházban táncpróbával kezdtek, délelőtt próbával folytatták, gyors ebéd, rohanás a tévébe, vissza a színházba, ahol lejátszották az előadást, és utána még vissza a tévébe. Ezt, hogy bírták? – kérdeztem tőlük. Nem fáradtak el? „Nem” – felelte Anikó. Nem fáradtak el, mert annyira szerették a hivatásunkat. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy úgy látom, az ő generációjuk sokkal strapabíróbb, erősebb volt, lelkileg és szellemileg is többet bírtak, mint mi. Én sokszor könnyebben elfáradok, mint a 88 éves édesanyám, aki még mindig játszik és színpadon van. Valahogy más fából faragták őket.

Megőrizték a belső tüzet. Produktivitásban te is közelítesz hozzájuk, hiszen nagyon érdekes a szakmád, televíziós rendező vagy, aki elsősorban komolyzenei felvételeket készít, koncert-, operafelvételeket, dokumentumfilmeket, portréfilmeket, de minden műfajban otthon vagy. Több díj birtokosa is vagy, két évvel ezelőtt Erkel-díjjal tüntettek ki.

Igen, nagy szerencsém van, hogy a komolyzene, a művészet szépségeinek átadásával foglalkozhatok. Remekművekkel, nagyszerű szerzőkkel, tehetségekkel együtt lenni! Kell ennél jobb? Igazi hivatás és nem munka. Nagyszerű dolog, ha egy nézőnek szép pillanatokat tud szerezni egy-egy zenei felvétel vagy film.

Tavaly mutatták be „A mi Kodályunk” c. dokumentumfilmedet, mely Kodály Zoltán fiatal korát dolgozza fel. Mikor lehet látni?

Ez egy nagyon örömteli felkérés volt számomra a Magyar Művészeti Akadémia részéről. A három részre tervezett sorozat első darabját készítettük el, melyben fiatalok szemével láttatjuk az ifjú Kodályt. A film díszbemutatója az elmúlt év tavaszán volt a Pesti Vigadóban, néhány hét múlva pedig moziforgalmazásra kerül a Pannonia Entertainment jóvoltából.  Bevallom ezt alig akartam elhinni, hiszen nem túl gyakori, hogy egy komolyzenei témájú dokumentumfilm a mozikba kerül. Szóval kezd önálló életet élni a film. Reményeink szerint néhány hónap múlva elkezdhetjük a következő rész előkészítését.

Édesapád hagyatékának ápolása, az életmű gondozása elsősorban a te feladatod?

Ez teljesen természetes, ki más gondozza, ha nem én! A játszottság sarkalatos kérdés egy szerző halála után és ebben meg kell találni azt a kényes egyensúlyt, hogy egy örökös szemérmesen, elegánsan, de határozottan arra sarkallja az előadókat, együtteseket, hogy ne felejtsék el az adott szerzőt. A Rákoshegyi Bartók Zeneházban – édesapám halála után nem sokkal – létrehoztunk egy emlékszobát, melyben a könyvtára mellett, néhány bútora, íróasztala, személyes tárgyai, kéziratai láthatók. Februáronként pedig, a születésnapja környékén tartunk egy kis emlékkoncertet.  Mindennek szervezésében és gondozásában hálával tartozom Bokor Jutta operaénekesnek, aki a Zeneház vezetője is. De ugyanígy nagyon sokat jelent, hogy Bátori Éva operaénekesnő 5 éve minden nyáron kortárs ének-kurzust vezet a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán, aminek a záró-akkordja a Petrovics Emil Énekverseny. Ennek létrehozása az ő elszántságát dicséri, így ezzel is emlékezünk és ébren tartjuk a figyelmet.
Ez az év nagyon fontos a számomra, ezért igyekszem aktívan részt venni a koncertszervezésben. Nagyon felemelő, hogy az év végén, november 29-én a Zeneakadémia nagytermében nagyszabású szerzői estet tartunk születésének 90. évfordulója alkalmából a Kodály Filharmonikusok Debrecen közreműködésével, Hamar Zsolt vezényletével. Ő is növendéke, tanítványa volt édesapámnak. Nagyon örülök, hogy létrejön ez a két hangverseny, az egyik itt a Társaskörben, ami egy intimebb, meghittebb együttlét lesz szemben a Zeneakadémiai esttel, melyen az életmű nagyszabású zenekari és vokális művei fognak szerepelni. Bizakodom benne, hogy lesz olyan koncertlátogató, akinek minkét program felkelti az érdeklődését. Én jó szívvel várok mindenkit!

Gyürke Kata

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonakulturaban.blog.hu/api/trackback/id/tr6715454456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.