A régi progresszív rock rajongók számára fogalom Török Ádám és a Mini. Bartók Béla születésnapjának előestéjén új formációjával mutatkozik be a Máté Péter-díjjal március 15-én kitüntetett művész a Társaskörben.

Először is gratulálok legfrissebb díjadhoz!

Nagyon köszönöm.

Más műfajban tevékenykedtetek, volt bármilyen kapcsolatod Máté Péterrel?

Kisfiúk voltunk még a Závodival, amikor a Hazafias Népfront egyik helységében a Szilágyi Dezső tér és a Fő utca sarkán lementünk és ott állt egy hosszú gyerek fehér pulcsiban - soha nem felejtem - állva zongorázott és ordibált rock and rollokat, mikrofon nélkül! Az az őskorszakban, 1966-67-ben lehetett. Később néhányszor felléptünk, utaztunk együtt, összehaverkodtunk. Nagyon jó énekes volt, nagyon korán elment szegény.

Azt meséled mindig, hogy autodidakta módon tanultál meg zenélni. Ezt nehezen tudom elképzelni a fuvolával kapcsolatban, voltak azért professzionális tanáraid, nem?

Nem! Egy hölgy volt az elején, úgy hívták, hogy Mundi Margit, mutatott pár fogást, a többit csak fül után tanultam. Abszolút autodidakta vagyok énekben és fuvolában is.  Arra nagyon büszke vagyok, hogy van egy telefon applikáció, amit egy amerikai fuvolatársaság csinál: All About Flute és azon a Híres fuvolisták című fejezetben, a rock műfajban benne vagyok a világ legjobb tizenkét fuvolistája között.  Nem a rokonok, nem a minisztérium rakott be, hanem az amerikai rockrajongók választottak. Amerikában a progresszív jazz körökben jól ismerik a munkásságomat, a legújabb Bartók dupla LP-nek is nagyon jó visszhangja van.

Ha már ilyen szerencsés vagy, hogy autodidakta módon megtanultál egy hangszeren játszani, nem gondoltál arra, hogy tovább adnád a saját tapasztalataidat - tanítanál?

Nem! Hirtelen haragú vagyok, nem lennék jó tanár. Toppantanék egy nagyot, vagy kiabálnék. Jobb ez így. Saját fiamat sem próbáltam irányítani, mégis világbajnok. Hadd büszkélkedjek: 2013-ban Németországban a fiam, Török Dániel K–1 világbajnok lett.  Két sportágban, kyokushin karatéban és K–1-ben is kétszeres Európa-bajnok, és egyedüli magyarként K–1-világbajnok.  A K–1 egy új küzdősport, a kick-box, a boksz és a karate keveréke. Visszavonult már, megszületett a kisunokánk is. Őt se tanítottam soha, nem kapott egyetlen „fülest” sem tőlem.

Bár kialakítottad a saját speciális fuvolázási technikádat, de példaképeid csak voltak a ’60-as, ’70-es években?  Például a Jethro Tull?

Persze! Ők nagy hatással voltak rám. Ebben az időben három nagy hatás ért. 1968-ban itt volt a Kisstadionban a Traffic, addig én csak „ordibáltam”, énekes voltam.  Aztán húsz éves lettem, és akartam valami hangszert tanulni. A szaxofonosuk, Chris Wood a harmadik számnál elővett egy vékony fém valamit – ez volt a fuvola. Elkezdett rajta játszani, és leesett a tantusz: Ilyen akarok én is lenni!  A Kisstadionban a visszhangban úszott az a gyönyörű hang! Utána haverok hoztak magnószalagokat, ahol Ian Anderson furulyázik meg fuvolázik, de a legnagyobb hatással a Syriusból Ráduly Misi volt rám. Meghallottam és elájultam tőlük. Az első magyar együttes volt, akiket elismertem. Belvárosi kis ficsúrok voltunk, abszolút nem tiszteltük a magyar beat meg rockzenét. Mi csak angolszászokat meg amerikaiakat hallgattunk és akkor meghallottam a Syriust: végre egy világklasszis zenekar! Később nagyon jó haverok lettünk, csavarogtunk egész éjszakákat együtt, és vettem egy fuvolát 1970-ben. Elkezdtem játszani rajta és belejöttem…

Annyira, hogy most már Bartókig is eljutottatok!

Korai Bartókokat dolgozunk fel, a Kárpát-medencében gyűjtött csodálatos dallamokat. Ő ezeket meghangszerelte, korszerűvé tette mi meg a rock ritmikáját tesszük hozzá. Szerintem Bartóknak is tetszene. A Bottáncot Kézdy Luca nagyszerű hegedűszólójával játsszuk, világszínvonal, ahogy ez a fiatal hegedűművésznő játszik az elektromos hegedűn! A Három csíkmegyei népdal Gyula hangszerelésében könnyet csal az ember szemébe. Én mindehhez az improvizációimat teszem hozzá. A koncert végén pedig játszunk majd Mini-számokat, amiket sokan szeretnek. Van egy balladám, amit mostanában írtam, az a címe, hogy Emlékút a ballada folyón. Azokat a zenészeket sorolom fel, akikkel együtt zenéltünk valamikor, de már nincsenek köztünk. Állandóan kéri a közönség. Szomorú, de szép emlékezés. Ebben is van egy óriási hegedűszólója Lucának.

Hogy találtatok egymásra?

Véletlenül hallottam Pakson, aztán egy kiállításmegnyitón is játszott, ott elkértem a telefonszámát, felhívtam és úgy tűnik óriási ötlet volt, hogy zenéljünk együtt. Ennek a triónak ez a hivatalos bemutatkozó koncertje. Boldogok vagyunk, mert megint egy új hangzás, így hárman együtt Papp Gyulával és Kézdy Lucával csodálatosan szól!

Szőke Cecília