Az évszázad Manonja
2018. november 28. írta: Óbudai Társaskör

Az évszázad Manonja

Így nevezték egykor Házy Erzsébetet.  A fényképein örökre fiatal és szép operacsillag jövőre lenne 90 éves. Az ő emléke előtt tiszteleg a hasonló címmel megjelent könyv és a nevét viselő szlovákiai énekverseny, melynek döntőbe jutott versenyzői mutatkoznak be december 3-án a Társaskör közönségének.

dec3.jpg

Sokan őriznek még személyes emléket Házy Erzsébet operaházi fellépéseiről. Egykori fiatalok örök emlékként őrzik szívükben Manon Lescaut alakítását. Lángoló szerelmük  Ilosfalvy Róberttel  átfűtötte mindkettőjük játékát, nem csoda, ha alakítását  az évszázad Manonjaként említik.

A Révkomáromban élő Klemen Terézia, a Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny alapítója és a könyv szerzője azok közé tartozik, akik láthatták az Opera színpadán a művésznőt.
- Budapesten jártam egyetemre, bölcsészkarra és a Film Színház Muzsika címlapján számtalanszor csodáltuk meg őt. Kíváncsi voltam, hogy ez a tökéletes szőke szépség vajon milyen lesz a Porgy és Bess-ben feketének? Elmentem megnézni. A hangja elvarázsolt és fantasztikusan játszott! Nem olyan operaénekesnő volt, aki kiáll és elénekli az áriát, hanem el tudta hitetni, hogy az a valóság, amit a színpadon látunk. Most, mikor megalapítottam a Szlovákiai Civil Becsületrendet, úgy gondoltam, mivel nincs komolyzenei verseny a környéken, kéne egy opera-operett verseny hiszen Házy Erzsébet nagyszerű volt operett-csillagnak is, operadívának is. Mivel pozsonyi születésű, a Felvidék tartozik neki annyival, hogy felelevenítsük emlékezetét, hozzuk be újból őt a köztudatba, mert nagyon elfelejtették! Pedig ismert volt Moszkvától Berlinig, Spanyolországig.  Bécsben hihetetlenül kedvelték, Németországban operett filmeket készítettek vele.               

Bár Klemen Terézia komáromi, Érsekújvárt választotta a verseny helyszínéül, mivel Komárom már jegyez egy zenei versenyt híres szülötte, Lehár Ferenc emlékére. Érsekújvár mellett még egy fontos érv szólt: művészember a polgármestere, Klein Ottokár operaénekes. Ő elvállalta a Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny zsűri elnökségét, a zsűriben pedig olyan rangos tagok foglaltak helyet, mint Szinetár Miklós, Kertesi Ingrid, Iván Ildikó, Kürthy András. Az idei, harmadik Házy Erzsébet versenyre 6 országból 67 versenyző jelentkezett, de jövőre már Grúziából és Kínából is várnak versenyzőket.

A fiatalokkal beszélgetve Klemen Terézia azt tapasztalta, hogy bizony fogalmuk sincs, ki a verseny névadója. Ezért tavaly szervezett egy nagy emlékkiállítást és végül is ez indította a könyv megírására, amit komoly kutatómunka előzött meg.
Az Operaház Emléktárából kért és kapott anyagot: szereplistákat, fotókat. Mezey Béla, az Operaház volt fotóművésze is nagyon segítőkész volt, a pincében rejtőzködő negatívokat átadta digitalizálásra, így olyan képek is előkerültek, amik eddig sehol nem jelentek meg. Szinetár Miklós írta az előszót, mivel ők egyszerre kerültek Házy Erzsébettel 1951-ben az Operaházhoz ösztöndíjasként. Harminchárom interjú illetve visszaemlékezés idézi fel az operaénekesnő alakját. Azok szólalnak meg, akik egykor játszótársai voltak.  

Az énekverseny döntőseinek nagyszerű lehetőség adatott Kehidakustányban: egy hétig tartó Operaműhelyben készülhettek fel a zárókoncertre, mely nagy sikert aratott a zalaegerszegi zsinagógában. A legjobbaknak a Termálfürdő és az NKA biztosította ezt a lehetőséget, a fiatalok pedig a fürdő vendégeit örvendeztették meg „villám csődülettel”. Az Óbudai Társaskörbe Magyarországról, Erdélyből, Szlovákiából, Csehországból, Ausztriából érkeznek a fiatal tehetségek. Van, aki Prágába utazik vissza még éjszaka, van, aki Kolozsvárra, Pozsonyba.

A bemutatkozó koncert elé kívánkozik az a lelkes szöveg, mellyel a verseny megálmodója bíztatta a jelentkezőket:
„A továbbjutáshoz gyakorolj sokat, ne téveszd el a szöveget, ragyogj a színpadon vagy szántsd fel azt! Egyszerűen nyűgözd le a közönséget és a sztárzsűrit!”

Hozzánk azok jönnek, akiknek ez sikerült.

Szőke Cecília

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonakulturaban.blog.hu/api/trackback/id/tr214400048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása